-
2
perc olvasás

Minden, amit tudni kell a nyers étrendről, mielőtt belekezdenél

Mielőtt nyersétel-diétába kezdenél érdemes átgondolni a velejáró pozitív és negatív következményeket. Ennek a típusú táplálkozásnak a lényege, hogy az alapanyagokat, ételeket főzés nélkül fogyasztják el a követői. Már kiskortól kezdve tanácsolják, hogy minden nap együnk néhány nyers zöldséget-gyümölcsöt, de mi a helyzet a többi élelemforrással, ha mindet nyersen szeretnénk elfogyasztani, káros-e a szervezetre ?

Az eredete egészen a régmúltra visszavezethető, ugyanis az őskorban az emberek nyersen fogyasztották el a beszerzett zsákmányt, összegyűjtött élelmet, majd azt követően, ahogy felfedezték a tüzet, elkezdték megsütni, majd főzni, fűszerezni az ételeket. Tanulmányok szerint az emberi agy nem fejlődhetett volna jelentősen, ha csupán nyers étrendet követtek volna őseink. A nyers étrend körüli népszerűség az 1800-as években tetőzött újra, amikor egy akkori svájci lakos minden napos nyers almafogyasztását követően javulást érzékelt egészségi állapotában. Kutatásokat indított a nyers élelmiszerforrások témájában, és azóta egyre inkább elterjedt a jelenség nemcsak országon belül, hanem globális szinten is.

Típusok

A tudomány három fő típust különböztet meg a nyers táplálkozási forma értelmében:

  • nyers vegán étrend, amely kizárja az összes állati eredetű tápanyagforrást, és csak a növényi alapúra fókuszál
  • nyers vegetáriánus étrend, amely magában foglalja a növényi alapú táplálékforrásokat, emellett a nyers tojást és a feldolgozatlan tejtermékeket
  • nyers mindenevő (omnivór) étrend, amely magában foglalja a növényi eredetű élelmiszereket, a nyers állati eredetű élelmet és a nyers vagy a szárított húst

Mit és hogyan lehet fogyasztani ?

Sokan sokfélén értelmezik a nyers étrend fogalmát, ezért különböző módjai vannak a nyersétel fogyasztásának – míg egyesek napi étkezéseik során esznek néhány főtt ételt, mások egyáltalán nem, illetve vannak olyanok, akiknek ez egy életforma, mások szerint csak egy átmeneti/teljes értékű választott diéta.

A következő ételek jelentik az alapját az étrendnek:

  • friss és/vagy aszalt zöldségek, gyümölcsök
  • frissen készített gyümölcs- és zöldséglevek
  • diófélék, magvak és a belőlük készült vajak
  • nyers gabonafélék és hüvelyesek (csíráztatva, áztatva)
  • növényi alapú tejek, vajak
  • alga
  • erjesztett élelmiszerek
  • tisztított víz, de nem csapvíz
  • egyéb természetes eredetű, feldolgozatlan étel

A diéta típusától függően opcionális élelmiszer lehet:

  • nyers tojás
  • nyers hal
  • egyéb nyers vagy szárított hús
  • nem pasztőrözött és nem homogenizált tej, tejtermékek

Az elkerülendő ételek:

  • a főtt és feldolgozott ételek
  • finomított olajok, cukrok, liszt
  • asztali só
  • kávé, tea, alkohol
  • tésztafélék

Milyen előnyökkel jár ?

Mivel az étrend alapját a nagy mértékű nyers zöldség és gyümölcs, diófélék biztosítják, ezért a legnagyobb előnyt a magas tápértékek jelentik, rostban gazdag, egészséges táplálkozásnak ad támpontot. Az alacsony kalóriatartalmú élelmiszerek gyakran fogyást is eredményeznek. A gyorsételek és a feldolgozott élelmiszerek kiiktatása miatt nem lesz magasabb a bevitt só, cukor és a telített zsírsavak mennyisége, amely nemcsak a bőr szépségéért, a szív egészséges működéséért jelentős, hanem a jobb emésztést szintén elősegíti.

Mik lehetnek a hátrányok ?

Ahhoz, hogy a húsokban, tejtermékekben tojásban, halban lévő baktériumok elpusztuljanak magas hőmérsékleten kell megfőzni őket, ugyanis enélkül fennáll a veszélye az ételmérgezésnek. A korábban fogyasztott élelmiszerekről való átállás, a jelentős kalóriahiány és a testtömeg csökkenése a hormonháztartásra negatív hatást gyakorol, így nőknél a menstruációs ciklus kimaradását, megzavarását okozhatja.

Összességében elmondható, hogy a nyersételek – legfőképp a zöldségek és a gyümölcsök – fokozott fogyasztása rendkívül előnyös, ugyanakkor egyéb nyersen fogyasztott élelmiszerek már komolyabb veszélyt jelenthetnek, amelyek miatt nem javasolt az étrend szigorú betartása.

Noémi Petrik
Megosztás

Ez is érdekelhet