A bűntudatot keltő “csalónap”

A diétaiparnak köszönhetően mindenki hallott már a csalónap fogalmáról. Ennélfogva tudjuk jól, hogy a szigorú – mit, mikor, mivel és hogyan együnk – szabályokat és rendszert megkerülve, például egy diétába nem illő csokoládétorta elfogyasztásával bűnözünk… De jobban belegondolva, ez valóban bűn? Célravezető ebből morális kérdést csinálni?

A legtöbb divatos diétás irányzat felhívja a figyelmet arra, hogy ha nem követjük pontosan a szabályokat, akkor nem fog csökkenni a súlyunk, és hogy semmiképpen ne térjünk vissza a régi étkezési szokásainkhoz, különben a leadott kilók visszakúsznak. Ez már önmagában egy nagy kérdés: miért hízza vissza a fogyókúrázók 45-95(!) százaléka a leadott súlyt? Emögött ösztönös, pszichés, biológiai folyamatok is megbújhatnak. Ráadásul minél többször “fogyókúrázik” valaki, annál kevésbé lesz sikeres a súlycsökkentés. Ennek hátteréről az intuitív étkezésről szóló cikkemben írtam pár gondolat erejéig. A megoldás egyébként nagyon egyszerű: változtassunk életmódot, keressünk olyan hosszan (leginkább élethosszig) tartható étkezési, táplálkozási módot, rendszert, amibe nem bukunk bele egy-két hónap után.

Egyáltalán mi az, hogy csalónap?

Étkezésbeli “csalásnak” hívjuk általában, ha egy szigorú szabályokra és pillérekre, sok esetben konkrét menüjavaslatokra épülő diéta során olyan ételt, italt fogyasztunk el, amit egyébként nem szabadna – legalábbis az irányzat szerint.

Itt jön be az az erkölcsi-pszichológiai kérdéskör, hogy valóban rosszul kell-e éreznünk magunkat azért, mert megkívánunk valamit? Valóban el kell nyomnunk az ösztöneinket? És egyáltalán miért kell egészségtelennek titulálni egy-egy élelmiszert?

Akadnak olyan irányzatok, ahol viszont kötelező jelleggel ajánlják a cheat day (magyarul: csalónap) beiktatását, pontosabban mikor egy-egy csalóétkezéssel jutalmazzuk meg magunkat. Ilyenkor mindent, amit csak megkívánunk és belénk fér, elfogyaszthatunk. E szerint a megközelítés szerint ilyenkor “felpörgetjük” az anyagcserénket, ahelyett, hogy raktározni kezdene a szervezet. Megjegyzem, heti egy-két ilyen alkalommal maximum annyira pörgetjük fel, hogy gyakran fogjuk látogatni a mellékhelyiséget…

Azt gondolom, elsősorban a legjobb volna olyan táplálkozási módot és rendszert kialakítani, ami minden nap, egész éven, sőt egy egész életen át fenntartható. Ebbe bizony bele kell, hogy férjen egy-két szelet sütemény, a kedvenc csokinkból pár kocka vagy a nagyi krémese. De még akkor sem dől össze a világ, ha egy pohár minőségi alkoholos italt is megiszunk.

Köztudott, hogy ha valami tiltva van, annál csábítóbb és annál inkább kívánjuk. És fordítva is igaz ez; ha tudjuk, hogy nem azzal tesszük tönkre az egészségünket, ha megengedjük magunknak a tejszínhabos tejeskávét, tudatosabban fogjuk beépíteni a napjainkba.

Fontos! Szó sincs arról, hogy minden nap desszerttel kellene zárni a főfogásokat, vagy hogy nassoljunk vacsora után! Azt kell tudatosítani magunkban, hogy olyat enni, amit a társadalom és az egészségtudomány “egészségtelennek” titulál, még nem bűn. És egy kis adalék: ahhoz, hogy valóban adjunk egy pofont az egészségünknek, minden nap többször kellene olyan ételeket, italokat fogyasztani, amiknek egészségkárosító hatást tulajdonítanak. És természetesen ez is igaz visszafelé: azért, mert hetente egy-két alkalommal megeszünk egy adag salátát, még nem sokat tettünk testünk optimális működéséért.

Ma már tudjuk azt, hogy a fogyókúrázók többsége azon bukik el, hogy nincsenek kellőképpen pszichésen támogatva – ehhez pedig erőteljesen hozzájárul a bűntudatkeltés is a médián keresztül.

A “csalónap” következményei

Abban az esetben, ha valaki mégis ragaszkodik a túlzott mértékű energia-, azaz kcal-megvonáshoz, valószínű gyors eredményt, tehát testsúlycsökkenést fog tapasztalni. A fogyási ütem azonban legtöbb esetben lassul az első pár hónap után, hiszen a szervezet elkezd alkalmazkodni az alacsony energiabevitelhez – mondhatni, megtanul kevesebb kcal mellett is optimálisan működni. Hosszú távon azonban ennek egészségügyi következményei is lehetnek, mint például pajzsmirigy-alulműködés, koncentrációs zavarok, szorongás, rossz közérzet (akár depresszió is),  inzulinrezisztencia, hölgyeknél ciklusproblémák.

Ma már kutatások bizonyítják, hogy a túlzott zsír- és energiabevitel mellett a túlzóan energiaszegény étrendek is okozhatják szénhidrátanyagcsere-rendellenességek, így például inzulinrezisztencia kialakulását. Az, hogy mi számít pontosan alacsony kcal-bevitelnek, mindig egyénileg értékelendő.

Szigorú fogyókúra során nem ritka, hogy ún. reverz diétát javasolnak, mikor a szigorú megvonások helyett pár hétig egy mindent tartalmazó, magasabb energiatartalmú étrendet kell követnie az egyénnek. Ennek élettani előnyeit bizonyították, de a leginkább érezhető “mellékhatása”, hogy bár az első pár napban felszaladhat néhány kiló (ami leginkább a vizesedés következménye), utána akár további súlycsökkenést is eredményezhet azáltal, hogy alacsony energiabevitel utáni huzamosabb ideig történő kcal-növelés valóban “gyorsítja” az anyagcsere-folyamatokat. A megszállott fogyókúrázók a megszorító, illetve a reverz szakaszokat folyamatosan váltogatják. Hosszú távon nem biztos, hogy egy átlagembernek előnyös ez a fajta étkezési mód, és szakmai szemmel egyáltalán nem támogatható.

Összességében elmondható tehát, hogy finomakat, a lelkünknek jóleső ételeket enni nem bűn. Törekedjünk rá, hogy ha szeretnénk is megőrizni az alakunkat, netán fogyni szeretnénk, akkor is hosszú távon, sanyargatásoktól mentes étrendet folytassunk, amibe tökéletesen belefér, ha néha elengedjük a gyeplőt.