Evészavarok

Az új, modern XXI. századi világ központi témája az egészség, a megjelenés, a test és az ezekkel való foglalatoskodás. A tökéletes külsővel kapcsolatos üzenetek nem kímélnek senkit, észrevétlenül férkőznek be elménkbe, irányítják cselekedeteinket. Természetesen az egészségesebb, teljesebb életre való törekvés mindaddig nem jelent problémát, míg kóros mértéket nem ölt. A táplálkozási magatartás zavarainak (röviden evészavarok) kialakulása azonban növekvő tendenciát mutat, férfiakat, nőket egyaránt érintve.

Belegondoltál már, hogy az étkezés korántsem azonos a táplálkozással, a létfenntartáshoz szükséges “üzemanyag” felvételével? Evési szokásainkban hangulatunk, lelkiállapotunk, érzelmi

szükségleteink is tükröződnek. A hétköznapi nyelvi fordulatok megmutatják, milyen szoros kapcsolatban is áll az evés a szeretettel.

A kedves, mosolygós, gügyögő kisdedet “ennivalónak” találjuk, szerelmünket “édesemnek” szólítjuk, s tudjuk, hogy “a férfi szívéhez gyakran a gyomrán keresztül vezet az út”.

A táplálkozásnak és a szeretetnek e szoros összefonódása életünk első hónapjaira vezethető vissza. Az, hogy milyen nagy jelentősége van a szeretetteljes odafordulásnak a csecsemők táplálkozásában, már régóta ismert. Az evés egyúttal kommunikációs történés is. Valamennyien őrizzük több-kevesebb családi ebéd, vacsora, ünnep hangulatát. Veled is előfordult már, hogy egy-egy íz, illat néha teljesen váratlanul kellemes emlékeket hozott felszínre? Leggyakrabban maguk az emlékek meg sem jelennek, csak egyfajta kellemes, nosztalgikus hangulat az, amit érzünk. Az étkezés és a hangulat közötti szoros összefüggés miatt igen fontos, hogy a családi étkezések a lehető legkellemesebb légkörben teljenek. Sok családban él még, és sok gyermek életét, étkezését keseríti meg az a szabály, hogy “mindent meg kell enni, ami a tányéron van.” Egyértelműen káros, ha az egyén azonosul ezzel a szabállyal, és nem figyel testének jelzéseire, vagyis étvágyát nem éhsége, hanem tányérjának látványa befolyásolja. A későbbi evési szokásainkról, az ételekhez, étkezéshez való viszonyról tehát alapvetően elmondható, hogy a család, a szülők határozzák meg. A szülői helyes példamutatásról ebben a cikkben olvashatsz.

Az evészavarok a 20. század második felétől kerültek a figyelem középpontjába és váltak elfogadott betegségcsoportokká, holott már az ókorban is írtak kórossá vált evési szokásokról, és számtalanszor tettek róluk említést az orvostudomány teljes történetében. A középpontba kerülés következménye, hogy a tömegmédiában is ismertté váltak. Előtérbe kerülésük több okra vezethető vissza:

• előfordulásuk jelentősen megnőtt (főleg az ún. szubklinikai esetek száma, azaz mikor enyhék, rögtön nem felismerhetők a tünetek),
• gyakori a kórképek közötti átfedés, kialakulásuk gyors, 1990 óta gyakorlatilag 5-10 évente írnak le újabb és újabb zavarokat,
• a test túlzott felértékelődésének a szociokulturális és társadalmi “ideálok” sajnos jó alapot biztosítanak az evészavarok megjelenésének.

Mindezen túl nem vezethető vissza egyetlen okra az evészavarok kialakulása, nem hibáztatható a média vagy a családi környezet. Néhány hajlamosító tényező, amely növeli a táplálkozási magatartás zavar kialakulásának kockázatát:

• betegségek (például cukorbetegség, más mentális probléma),
• túlsúly, elhízás
• szorongás, érzelmi labilitás
• önértékelési zavar, önbizalomhiány,
• családban előforduló evészavar,
• fizikai és/vagy lelki bántalmazás.

Legyen szó típusos vagy atípusos (nem tipikus tüneteket produkáló) evészavarról, ki kell emelni, hogy súlyos, akár életet veszélyeztető kórképekről van szó. Legjobban illusztrálja ezt az anorexia nervosa halálozási aránya, mely a betegség kezdetét követően egy évtizeden belül kb. 8 százalék, a legmagasabb a pszichés zavarok között.

Klasszikusnak számító evészavarok az anorexia nervosa (AN) és a bulimia nervosa (BN). A modern evészavar-típusokhoz soroljuk a túlevéses zavart (más néven falászavar, angolul binge eating disorder), a purgáló zavart (falásrohamok nélküli öntisztító viselkedést), az orthorexia nervosát (egészségesétel-függőséget), valamint a testépítő típusú evészavart. Az alábbiakban röviden a klasszikus evészavarokat, a falászavart és az orthorexia nervosát mutatom be.

A leírtak nem helyettesítik a szakorvosi véleményt, csupán tájékoztatásul, ismeretbővítés céljából íródtak. Ha úgy érzed, ha te vagy közeli hozzátartozód érintett lehet, kérj szakértői segítséget. Az evészavarok gyógyítása team munkát igényel, ahol jelen van pszichiáter és belgyógyász szakorvos, pszichológus terapeuta, dietetikus - illetve szükség esetén más szakorvos is.

Anorexia nervosa

Az anorexia első leírói a francia Ernest-Charles Lasègue és a brit William Gull voltak 1873-ban. A betegség vezető tünetei a nagyon alacsony testsúly (testtömeg-index < 17,5), a súlygyarapodástól való félelem, illetve hogy a kóros soványság ellenére is kövérnek érzi magát az érintett. Jellemzően serdülőkorban kezdődik, korábban, mint a többi evészavar. Bár a görög eredetű anorexia szó eredetileg krónikus étvágytalanságot jelent, az érintettek valójában kontrollálják, elnyomják az éhségüket. Az evésről való lemondás egyfajta sikerélmény, az illető boldog, hogy kontroll alatt tudja tartani étvágyát. Az anorexiás félelmetesen tudja manipulálni a testsúlyát, ezáltal környezetét is. Általában “ártalmatlannak” tűnő diétával kezdődik, aztán az illetőnek rohamosan csökken a súlya, esetleg megszállottan edzeni kezd. Jellemző, hogy kerülik a társas érintkezést, így például a közös étkezéseket, de a baráti kapcsolatok is fellazulnak. Ha együtt is eszik a család, akkor is általában zöldségeket, nagyon alacsony energiatartalmú ételeket eszik, a korábban kedvelt élelmiszereket pedig elhagyja, az elfogyasztott ételt pedig nagyon apró darabokra vágja.

Bár a fogyás az egyik leglátványosabb testi tünet (a hajhullás, száraz, fakó, piheszőrrel fedett bőr mellett), valójában komoly pszichés kórképről van szó, sokszor a lelki nehézségek és változások jelentik a nagyobb terhet. A betegség jelentkezése gyakran meglepő és megdöbbentő a család számára, mert az érintettek általában – látszólag – kiegyensúlyozott életet élnek; széles baráti kör, jó tanulmányi és gyakran sportolói eredmények. Aztán hirtelen, egyik napról a másikra minden gyökeresen megváltozik: az anorexiás kerülni kezdi családját, barátait, szótlan és visszahúzódó, mindemellett dacos, ellenálló, túlkontrollált lesz. Az ideje nagy részét a hízástól való félelem, a kalóriák számolgatása, a sport tölti ki. Az anorexiások kifejezetten maximalista emberek. Az anorexia következményeként kimaradó menstruáció, pajzsmirigyzavar, csontritkulás is kialakulhat.

Érdekesség! Az ún. szubklinikai anorexia nervosát több szakember veszélyesebbnek titulálja. Az egyén testsúlya éppen hogy elmarad a normálistól, gyakorlatilag hosszú évtizedekig energia- és tápanyaghiányban tartja testét. Mivel sokan elkönyvelik őket “eredendően vékonynak”, gyakran sosem kapnak valódi segítséget.

Bulimia nervosa

1979-ben vált önálló kórképpé, korábban szorosan az anorexiával együtt emlegették. A bulimig jellemzően fiatal felnőttkorban kezdődik, és egyik vezető tünete a visszatérő falásroham, ami a kontrollvesztés érzésével társul, tehát az érintett úgy érzi, képtelen kontrollálni mit és mennyit eszik. Az ilyen falásrohamok során főként magas energiatartalmú ételekből eszik hatalmas mennyiségeket (egyszerre akár több tízezer kcal-t is!), ezzel átmenetileg csökkentve a belső feszültséget. A csökkenő feszültség után azonban bűntudatot érez, ezért kompenzáló viselkedésbe, például önhánytatásba, hashajtózásba, túlzott testedzésbe vagy többnapos koplalásba kezd, “tisztul” (ahogy ők hívják), és ettől megnyugszik. Egy idő után a tisztaság-falásroham-kompenzáció ördögi köre alakul ki, a falásrohamok idővel tervezetté válnak, akár naponta többször is ismétlődhetnek. A falásrohamokat sokszor stresszes helyzet váltja ki, a nagy zabálások egyfajta stresszcsökkentő eszköz, technika. Ahogy az anorexiások, úgy a bulimiások sem esznek szívesen mások előtt, de gyakori, hogy a családtagok, barátok, ismerősök temérdek süteményes dobozt, ételcsomagolást a lakásban, szemetesben. Feltűnő lehet, hogy az illető gyakran jár mosdóba (főleg étkezések után), ott hosszasan elidőzik, és nem ritka, hogy a hashajtók csomagolására is egy közeli hozzátartozó bukkan.

Érdekesség! Az elöl hagyott szemét, nem ritkán hányadékkel teli zacskó egyfajta figyelemfelhívás, segélykérés, tehát sok érintett direkt hagyja szem előtt az árulkodó nyomokat!

Testsúlyuk általában normális, mégis túl sokat foglalkoznak alakjukkal, de ideáljuk inkább nőiesen karcsú, semmint kórosan sovány. A bulimia társulhat más kontrollzavarokkal is, például önbántalmazással, drogfogyasztással. Ránézésre nem biztos, hogy látszik a bulimiáson, hogy evészavarban szenved, ezért hosszú évekig titokban maradhat. Önhánytatás esetén a fogakon zománchibák, a nyelőcsövön, szájüregben felmaródások keletkezhetnek, ezért nem ritka, hogy fogorvos vagy fül-orr-gégész fog gyanút.

Binge eating disorder (falászavar)

2013-ban lett önálló diagnosztikus kategória, holott már jóval korábban leírták a tüneteket. Fontos különbség a bulimia és a falászavar között, hogy utóbbi esetén általában a megszorítások, a diétázások vezetnek falásrohamhoz, míg a falászavar esetén a falásrohamok a kaotikus étkezési szokásoknak tudhatók be. Falászavar főleg 30-40 éves kor felett fordul elő. Alaptünet, a bulimiához hasonlóan, a kontrollvesztéssel társuló falásroham, de nem követi kompenzálás (például önhánytatás). Az egyénre jellemző, hogy egy-egy falásroham alatt a számára bűnös ételeket fogyasztja nagyobb mennyiségben; gyorsan, habzsolva eszik, szinte “kipukkadásig”, de kisebb fokú bűntudatot érez, mint egy bulimiás. Nem ritka, hogy éhségérzet nélkül fogyaszt el nagyobb mennyiségű ételt, amelyet a lehangoltság, a harag vagy a frusztráció vált ki. Gyakran társul mellé depresszió, erős önértékelési zavar, szorongás és az érzelemszabályozás zavara is. A betegek nagy része túlsúlyos. Fontos különbség a falászavar nélküli elhízott és a falászavarral küzdő elhízott között, hogy az evészavarban szenvedőt jobban foglalkoztatja a külalak, a testsúly; sokkal több energiát (kcal) visz be, étkezések között is fal, akkor is, mikor nem éhes.

Fontos! A túlevés és a falászavar nem ugyanaz! Túlevés mindenki életében előfordul, ilyenkor általában a társas közeg, a környezeti hatások (például családi ünnepi ebéd), az étel élvezeti értéke vezet nagyobb mennyiségű étel elfogyasztásához. Ez teljesen normális, alkalmanként rendben van és nem fog túlsúlyt okozni, csak kellemetlen emésztési problémákat és esetleg bűntudatot. A falásroham viszont nem a normális táplálkozás része, figyelmen kívül hagyja például az étel élvezeti értékét, a családi körben eltöltött szeretetteljes időt. A falásroham jellemzően “magányos tevékenység”. Falászavarról akkor beszélünk, ha a falásrohamok minimum 3 hónapig fennállnak, és hetente minimum egyszer jelentkeznek.

Orthorexia nervosa

Az orthorexiát, mint betegséget dr. Steven Bratman, amerikai pszichológus írta le először 1997-ben. Az evéssel kapcsolatos zavarok közé sorolta, annak ellenére, hogy sok szempontból eltér a klasszikus kórképektől – sok szakember a mai napig nem ismeri el valódi betegségnek, tudományos és klinikai megítélése kétes, főleg mivel kevés értékelhető vizsgálat született a témában. Orthorexia esetében a figyelem az egészséges ételek kényszeres felhasználására, fogyasztására irányul, az orthorexiás az egészséges(nek vélt) ételek megszállottja lesz, életében az elfogyasztott étel minősége kapja a központi szerepet. Abban különbözik a kampányszerű diétáktól, hogy ez esetben személyiség- és viselkedészavarról, kényszerességről beszélhetünk. Az érintett kényszeresen, grammra pontosan kiméri az ételeket, percre pontosan beosztja a napját, étkezéseit – ha ettől eltér, szorong, bűntudatot érez, és nem ritkán koplal, vár a következő étkezésig vagy megszorításokat eszközöl.

Természetesen az egészség az egyik legfontosabb érték, és az elhízás következtében kialakuló szövődmények megelőzése is kiemelten fontos, azonban az egészséges táplálkozásra irányuló figyelem kóros mértéket is ölthet, amely szintén súlyos következményekkel járhat! Az orthorexiás képtelen rá, hogy az általa megalkotott szigorú szabályokat feloldja.

Az orthorexiás élete és mindennapjai az étkezés köré szerveződik, mindennél fontosabbá válik az ételek minősége és megfelelő elkészítése. Jellemző a napi több órát felölelő fantáziálgatás az ételekről, a tervezésről, illetve az ételek elkészítésével is hosszú órákat tölt. Az orthorexiás azért lehet veszélyes, mert az érintett sok esetben – az idő előrehaladtával – elkezdi kizárni az alapvető élelmiszereket, mert “félni” kezd tőlük (például a gabonáktól, a tejtől, a hústól, a zsiradéktól), de előfordulhat, hogy még csapvizet sem hajlandó inni. Étkezése egyre jobban beszűkül.

Az orthorexiásra jellemző egy magasztalt „gurunak” való feltétel nélküli engedelmesség – aki sok esetben sajnos nem valódi szakember -, valamint egyfajta „spiritualitás” keresése a konyhában. Gyakran elidegenedik barátaitól, családjától, mert nem szívesen eszik társaságban, de nem ritka, hogy az iskola/karrier is háttérbe szorul. Nem ritka, hogy az orthorexia egyéb pszichológiai zavarhoz, például depresszióhoz, szorongáshoz, hipochondriához társul. Fontos eleme az orthorexiának, hogy az érintett felsőbbrendűnek érzi magát azokkal szemben, akik nem követik a (számára) egészséges táplálkozás alapelveit, illetve lenézi a túlsúlyos, elhízott embereket. A szigorú diéta tápanyag-, vitamin-, nyomelem-, ásványianyag-hiányt okozhat, amelyek következtében hiánybetegségek is kialakulhatnak.