-
3
perc olvasás

Őszi szezonalitás, avagy az évszak zöldségekben és gyümölcsökben gazdag kincsei

Az ősz az az évszak, amikor nemcsak a táj képviseli a színekbe borult látványt, hanem az ízei is még különlegesebbé tudják tenni a főzést és sütést, mivel a szezon zöldségei és gyümölcsei a tányérokat is színessé képesek varázsolni. Bár az idényjellegű zöldségek és gyümölcsök az év bármely napján elérhetőek, azonban a hűvösebb időben van a szervezetnek a legnagyobb szüksége az immunerősítésre, a kiegyensúlyozott táplálkozásra a szezon nyújtotta finomságokkal.

Ahogy egy korábbi blogcikkben (itt olvasható) összegyűjtöttünk néhány szempontot, hogy mitől mutatkozik egy étrend fenntarthatónak, úgy a szezonális zöldség- és gyümölcsfogyasztás is szerves részét képezi ennek. Ha idénynövényeket vásárolunk, akkor azzal nemcsak a hazai termelőket tudjuk támogatni, hanem frissebb termékekhez is juthatunk kedvezőbb áron. Mindemellett kisebb távolságot tesznek meg a származási helytől a leszedett növények, így nemcsak a tápanyagtartalma miatt lesz kedvező az egészségünkre nézve, hanem a környezetünkre is. A hűvösebb időkben érdemes odafigyelni, hogy támogassuk szervezetünket az ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag étrenddel. Íme néhány őszi zöldség és gyümölcs, amik a szezon nagy kedvencei:

1. Körte

A körte a szezon középpontjába kerülő egyik gyümölcs, bár egész évben fellelhető, mégis viszonylag keveset fogyasztunk belőle. Több ezer körtefajtából általában 10 fajtájával találkozhatunk a zöldség-gyümölcsösnél, a piacokon. A lédús, édes gyümölcs antioxidánsban, tápanyagokban gazdag. 100 grammnyi körtében magas mennyiségben található meg a C- és K-vitamin (4,2 mg; 4,5 mcg), az élelmi rostok (3,1 g) és a kálium (119 mg). Egy közepes méretű körte elfogyasztásával a napi szükséges C-vitaminszükségletünk jelentős részét fedezhetjük. A rostban gazdag táplálkozás folytatása számos egészségügyi előnnyel rendelkezik –, például a vércukorszintet egyensúlyban tartja, a gyomor terhelését csökkenti –, a legegyszerűbb rostforrások a zöldségek és gyümölcsök, azok közül is a körte kiemelt forrása lehet. Mivel a körte könnyen teltségérzetet okoz, csökkenti az étvágyunkat, ezért a diétákba szintén bátran beilleszthető.

A körtét érdemes héjával együtt fogyasztani a benne lakozó tápanyagok miatt. Alapvetően nyers fogyasztása mellett befőzésre alkalmas gyümölcs, süteményeket, lekvárt, pálinkát készíthetünk belőle, emellett krémlevesként is nagyon ízletes, valamint nagyon különleges ízt ad a rizottónak, csirkehúsok mellett főételekben, sőt még salátákhoz kéksajtokkal együtt szintén szokás alkalmazni új receptek kreálásaként.

2. Sütőtök

A sütőtök szeptembertől kezdve kerül a konyhaasztalra. Az Amerikából származó növény az Újvilág felfedezése után került hazánk területeire is. A második világháború utáni időszakban népeledelnek számított, napjainkban pedig újra fénykorát éli. Ami nem csoda, hiszen rengeteg recept alapját képezheti, rendkívül egészséges és még a pénztárcákat sem terheli meg. A sárgarépa és az édesburgonya mellett – a színéből sejtetően – karotinban gazdag. A sütőtök húsa, magja és virága is alkalmas étkezésre. Fogyasztása pozitív élettani hatásokat eredményez, hiszen a szem egészségéhez hozzájárul, a bőrt és a hajat szebbé varázsolja, mivel gazdag A-, C- és E-vitaminokban (100 grammnyi sütőtök tartalmaz: 7385 nemzetközi egységnyi A-vitamint, 9,0 mg C-vitamint és 1,1 mg E-vitamint). Jó forrása még ezek mellett a káliumnak (340 mg), a foszfornak (44,0 mg), a kalciumnak (21,0 mg), illetve a magnéziumnak (12,0 mg) is.

Alapvetően sütve szokás fogyasztani, viszont ennél szélesebb körben képezheti a receptek listáját. Bébiétel, krémleves könnyen készíthető belőle, ugyanakkor édes desszertekhez hozzáadható, akár muffin- vagy palacsintarecepthez. A sütőtök édeskés, semleges ízéből fakadóan tökéletesen passzol az olyan fűszerekhez, mint például a fahéj, vanília vagy szegfűszeg.

3. Zöldbab

A zöldbab a fogyókúrázók Mekkáját jelenti, mivel viszonylag kevés szénhidrátot és fehérjét tartalmaz, illetve a kalóriatartalma szintén alacsony. A zöldbab – vagy sok helyen a babot paszulynak nevezik – hüvelyes zöldség Dél-Amerikából hódította meg a világot, ahol már évezredekkel ezelőtt fogyasztották. Az ősidők óta ismert termés, ma a világon az egyik legnagyobb területen termelt növény. Nagyon egészséges, értékes táplálék, az egyik legjobb forrása az élelmi rostnak, a koleszterinszintre jó hatást gyakorol és a cukorbetegek számára kifejezetten ajánlott, hiszen az inzulin jelenlétét szabályozza a vérben. Rengeteg tápanyag megtalálható benne: A-, C- és K-vitamin (100 grammnyi zöldbab tartalmaz 690 nemzetközi egység A-vitamint, 16,3 g C-vitamint, 14,4 mcg K-vitamint), valamint kiemelt forrása a káliumnak (209 mg), foszfornak (38,0 g), magnéziumnak (25,0 mg), és a vastartalma is jelentős (1,0 mg).

A zöldbabról alapjáraton a menzai főzelékre asszociálunk, viszont nemcsak arra szolgálhat alapanyagként. Levesbetétként a magyar konyhában is megállja a helyét, megpárolva vajban, valamilyen különleges szósszal (tejfölösen vagy sajtmártásban) húsok mellé ízletes. Hideg ételekhez, mint a salátához remekül passzol. Rizses, esetleg rakott ételekhez bátran hozzáadhatjuk, hogy valami újdonságot csempésszünk a megszokott fogásokba.

Noémi Petrik
Megosztás

Ez is érdekelhet