Ma már több átfogó kutatást ismerünk, amely a helytelenül kialakult és rögzült étkezési magatartás pszichológiai összefüggéseit vizsgálja. Ezek a tanulmányok azért lényegesek, ugyanis kár volna elmenni amellett a tény mellett, hogy a pszichés tényezők szorosan összefüggnek a túlsúllyal, az elhízással, illetve az érzelmi indíttatású korlátozott vagy kontrollálatlan, mértéktelen evéssel. A testtömeg kordában tartására elsősorban szigorú korlátokkal bíró diétákat, azaz fogyókúrákat javasolnak, a lelki tényezők figyelembe vétele általában háttérbe szorul, holott tudjuk, hogy pszichológiai támogatás nélkül hosszú távon egy testtömeg-csökkentő étrend sem sikeres! Az eredmények azt mutatják, hogy a “bevált” fogyókúrás gyakorlatok felülírhatják a test veleszületett szabályozó iránytűjét, és akadályozhatják az egészséges kapcsolat kiépítését az étellel, amely szintén szükséges az obezogén (elhízásra hajlamosító) étkezési szokások megváltoztatásához, az egészséges testsúly fenntartásához és a súlyingadozás elkerüléséhez.
1995-ben Evelyn Tribole és Elyse Resch dietetikusok alkották meg az intuitív étkezés fogalmát, illetve Intuitive Eating címmel adtak ki könyvet. (2020-ban a 4., bővített kiadás jelent meg. A kiadvány magyar nyelvű változata még várat magára.) A két hölgy felismerte, hogy a megszorító (restriktív) diéták sok embernél nem hoznak eredményt, ami mind fizikálisan, mind lelkileg, mentálisan megterhelő. Úgy vallják, hogy a szervezet képes pontosan szabályozni a számunkra megfelelő mennyiségű és összetételű táplálékfelvételt – az újszülöttet veszik alapul, aki sírással jelzi, ha éhes. Az éhes csecsemőt édesanyja megszoptatja (tápszerrel megeteti), majd a baba abbahagyja az anyatej szopását (tápszer ivását), mikor jól lakott.
A 10 alappillér gyakorlatilag 10 lépés is, amivel vissza lehet állítani az egészséges önreflexiós folyamatokat.
A jelenleg elérhető kutatások, tanulmányok átfogó képet adnak, hogyan is befolyásolhatja az intuitív étkezés az egészségi állapotunkat.
Az intuitív étkezők:
A hazai felmérések is megerősítik, hogy minél több fogyókúrán van túl valaki, jellemzően annál kevésbé tud az önszabályozó mechanizmusokat érvénybe léptetni – azaz annál kevésbé tud intuitíven étkezni, és annál kevésbé képes visszatérni a normál táplálkozáshoz.
Ennek oka egyszerű, és abban keresendő, hogy a rendszeresen fogyókúrázó személyek megszokják, hogy nem az éhség-jóllakottság jelzéseikre hagyatkozva étkeznek, hanem szabályok szerint. A fogyókúra szabályait követve nem mindig ehetnek, ha éhesek, vagy ellenkezőleg, akkor is enniük kell, ha nem éhesek. Azaz az éhségjelzéseket legtöbbször figyelmen kívül kell hagyniuk. Amikor pedig véget ér a fogyókúra, gyakran sokkal többet esznek, mint amennyi a kellemes jóllakottság eléréséhez szükséges. Így egy krónikus fogyókúrázó a diéta idején az éhségét nyomja el, míg a diéta feladása után a jóllakottságot hagyja figyelmen kívül. Ennélfogva nem is mer a saját (vissza)jelzéseire hagyatkozni, inkább újabb diétás irányzatokat követ, majd azokat (általában a szigorú szabályok miatt) feladja, jönnek a falási rohamok, a leadott súlyt (vagy többszörösét) visszaszedni – ezt hívjuk jojó effektusnak. Érdemes ezen elgondolkoznia minden notórius diétázónak.